Jog az olvasáshoz

The Right to Read

Richard Stallman

Ez az írás 1997 februárjában jelent meg a Communications of the ACM című kiadványban (40. évfolyam, 2. szám).

( "A tychói lázadáshoz vezető út" című, a Lunai Forradalom előzményeiről szóló cikkgyűjteményből, megjelent Luna Cityben, 2096-ban.)

Dan Halbert számára a Tychóhoz vezető út akkor kezdődött, amikor az egyetemen Lissa Lenz kölcsönkérte tőle a számítógépét. Lissa gépe elromlott és nyilvánvaló volt, hogy nem fogja tudni megcsinálni az évközi feladatát, ha nem tud egy másikat szerezni. Danen kíül senki mást nem mert megkérni.

A kérés komoly fejtörést okozott Dannek. Úgy érezte, hogy segítenie kell a lánynak, de ha kölcsönadja a gépet, akkor Lissa beleolvashat a könyveibe. Túl azon, hogy könyvek kölcsönadásáért többévi börtön járt, már maga az ötlet is megbotránkoztatta. Mint mindenki másnak, neki is kisiskolás kora óta azt tanították, hogy a könyvek kölcsönadása bűntett, és ilyet csak könyvkalózok tesznek. Mindemellett valószínűtlen volt, hogy ilyesmi elkerülheti az SVH (Szoftvervédelmi Hivatal) figyelmét.

Dan megtanulta a szoftverórákon, hogy minden könyvet elláttak egy jogvédelmi monitorral, ami jelenti a központi licenszszervernek, hogy hol, mikor és ki olvassa éppen a könyvet. (Ezt az információt arra használták, hogy elkapják a könyvkalózokat, de jó volt arra is, hogy jóleladható személyes érdeklődési statisztikákat készítsenek.) A központi licenszszerver észrevette volna a jogsértést amint a gép megint felcsatlakozik a hálóra és neki, mint a gép tulajdonosának, a legkeményebb büntetéssel kellett volna szembenéznie mert nem tett meg mindent a bûncselekmény megelőzése érdekében.

Lissának valószínüleg nem állt szándékában belelolvasni Dan könyveibe. Ő csak a dolgozatát akarta megírni, de Dan tudta, hogy a középosztálybeli lány a tandíjat is alig tudja kifizetni, nemhogy a könyvolvasási díjakat. Az is lehet, hogy Lissa el sem tudja végezni az egyetemet, ha nem használhatja Dan könyveit. Dan tisztában volt a helyzettel, neki magának is kölcsönt kellett felvennie, hogy kifizesse az elolvasott tudományos cikkek licenszdíját (A díjak tíz százalékát kapta a szerző, és mivel Dan tudományos karrierre készült, remélte hogy az ő majdani írásai, amennyiben elegen hivatkoznak rájuk, elegendő bevételt hoznak majd a hitel törlesztéséhez)

Dan aztán megtudta, hogy voltak idők, amikor akárki elmehetett a könyvtárba, ahol újságcikkeket, sőt akár könyveket is olvashatott anélkül, hogy fizetnie kellett volna ezért. Léteztek független kutatók, akik ezerszámra olvastak cikkeket kormányzati könyvtár ösztöndíj nélkül is. Az 1990-es évek végén azonban mind a nonprofit, mind az üzleti kiadók elkezdtek hozzáférési díjakat szedni. Így aztán 2047-re a tudományos cikkekhez ingyen hozzáférést nyújtó könyvtáraknak már csak a halványuló emléke maradt meg.

Voltak persze utak-módok az SVH és a központi licenszszerver megkerülésére - nyilván mind illegális. Dannak volt egy évfolyamtársa, Frank Martucci, aki szerzett feketén egy debuggert. Ezzel könyvolvasás közben ki tudta iktatni a jogvédelmi monitort. Frank azonban elkövette azt a hibát, hogy túl sok barátjának mesélt róla, végül azután valaki a magas jutalom reményében feljelentette (A súlyosan eladósodott diákok könnnyen kaphatók voltak az ilyesmire). 2047-ben Frank börtönben volt - nem kalózolvasásért, hanem mert debuggert rejtegetett.

Dan későbbazt is megtudta, hogy régebben akárki használhatott debuggert, sőt, sok ilyen eszközhöz CD-n vagy a hálón akár ingyen is hozzá lehett jutni. De az átlagos felhasználók kezdték ezeket a jogvédelmi monitor kijátszására használni és egy bíró egyszer úgy döntött, hogy a debuggereknek ez a fő felhasználási területük. Ez azt jelentette, hogy a debuggerek illegálisak és a programozójuk mehetett a börtönbe.

Persze a fejlesztőknek továbbra is szükségük volt hibakereső programokra, de a 2047-ben a szoftvercégek már csak számozott másolatokat terjesztettek, szigorú, személyre szabott licenszelési feltételek mellett. A szoftverórán használt debuggert is speciális tûzfal mögött tartották, így azt csak a gyakorlatokon lehetett használni.

Persze ki lehetett kerülni a jogvédelmi monitort egy kicserélt rendszermaggal is. Dan később azt is megtudta, hogy a századfordulón még voltak szabad magok, sőt, egész operációs rendszerek. Ezek akkorra nemhogy illegálisá váltak, akárcsak a debuggerek, de még installálni sem lehetett őket a számítógép adminisztrátori jelszava nélkül, amit viszont sem az FBI, sem a Microsoft nem volt hajlandó kiadni.

Dan arra a következtetésre jutott, hogy nem adhatja csak úgy oda Lissának a gépet. De vissza se utasíthatta Lissa kéréset, hiszen szerelmes volt a lányba. Élvezett minden alkalmat, amikor vele beszélgethetett, és biztató jelként értékelte, hogy Lissa éppen tőle kért segítséget - érzelmei talán viszonzásra találtak.

Dan azzal oldotta meg a dilemmát, hogy megtette a legelképzelhetetlenebbet: odaadta a gépet, és a géppel együtt a saját jelszavát. Így a központi licenszfelügyelet nem vehette észre, hogy nem is ő, hanem Lissa az, aki a könyveket olvassa. Ez is törvénybe ütközött, de legalább nem jutott automatikusan az SVH tudomására. Csak úgy jöhettek volna rá, ha maga Lissa jelenti fel a fiút.

Az persze mindkettőjük számára az egyetem végét jelentette volna, ha kiderül, hogy odaadta Lissának a jelszavát, függetlenül attól, hogy Lissa mire használta azt. Az egyetemi eljárás az volt, hogy minden, a számítógépek felügyeletét érintő gyanús tevékenység azonnali fegyelmi eljárást von maga után. Nem számított, hogy káros-e vagy sem, lényeg, hogy megnehezíti az adminisztrátorok felülvizsgálati munkáját. Az ilyesminek pedig nyilván valami tiltott dolog van a hátterében, a részletek senkit sem érdekeltek.

Általában nem rúgták ki a hallgatót emiatt, legalábbis nem közvetlenül - csak éppen az egyetemi hálózatról tiltották ki, ez pedig elkerülhetetlenül bukáshoz vezetett.

Dan megtudta később azt is, hogy ez a fajta egyetemi politika csak az 1980-as években kezdődött, mikor a diákok nagy számban kezdték használni a számítógépeket. Azelőtt az egyetemek másképp fegyelmezték a hallgatókat: ami csupán gyanús volt, azt nem büntették, csak azt, ami káros.

Lissa nem jelentette fel Dant az SVH-nak. Dan jól döntött, mikor segített a lánynak, ennek a döntésnek nem kis szerepe volt abban, hogy később házasságot kötöttek, de abban is, hogy kételkedni kezdtek mindabban, amit gyermekként a kalózkodásról tanultak. Egyre többet olvastak a szerzői jog történetéről, a Szovjetunióról, a valaha ott általános másolási tilalomról, és tanulmányozták az Egyesült Államok eredeti alkotmányát is. A Lunára költöztek, ahol sok olyan embert találtak, akik szintén az SVH hosszú csápjai elől menekültek. A 2062-ben kitört a tychói lázadás egyik legfontosabb célja hamarosan az olvasáshoz való egyetemes jog biztositása lett.

--------------------------------

A szerző megjegyzése

Az olvasási jogért folyó csatát ma vívjuk. Habár 50 évbe is telhet, amíg a mai állapotok homályba merülnek, a legtöbb fent bemutatott törvényt és gyakorlatot már most javasolták bevezetni. Sok közülük be is került az USA és más országok törvénykezésébe. Az USÁ-ban a Digital Millenium Copyright Act lefektette a számítógépes könyvek (és más adatok) olvasásának megszorítását célzó törvényes alapokat. Az Európai Unió egy 2001-es direktívában hasonló jogvédelmi megoldásokat javasolt.

A közelmúltig volt egy kivétel: az ötlet, hogy az FBI és a Microsoft rendelkezzen egyedül a személyi számítógépek kulcsával, amit még a felhasználónak sem adnak át, egészen 2002-ig nem nem merült fel. Ezt a javaslatot most "trusted computing"-nak, valamint Palladiumnak hivják.

2001-ben Holling szenátor (akinek mûködését a Disney finanszírozza) beterjesztette az SSSCA nevû törvényjavaslatot, amely minden új számítógépbe kötelezően előírná a felhasználó által megkerülhetetlen másolásvédelmi funkciók beépítését. A Clipper lapka és hasonló kormányzati kulcsletételezési javaslatok után ez egy hoszabb távú trendbe illeszkedik: a számítógépes rendszerek egyre több lehetőséget biztosítanak mindenféle távoli hatalmasságoknak a felhasználó feletti kontrollra. Az SSSCA-t azóta átnevezték CBDTPA-ra (mi csak "Consume But Don't Try Programming Act" - "Fogyassz, de ne próbálkozz programozással" törvénynek hívjuk).

2001-ben az Egyesült Államok az Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet (FTAA) szerződésére hivatkozva megpróbálta elérni, hogy az egész nyugati féltekén egységesen ezeket a szabályokat alkalmazzák. Az FTAA egyike azoknak azúgynevezett "szabad kereskedelmi" szerződéseknek, amiket arra találtak ki, hogy az üzleti szféra nagyobb hatalomra tegyen szert a demokratikus kormányok felett. A DMCA tipikus példája ennek az elvnek. Az Electronic Frontier Foundation arra kér mindenkit, hogy magyarázza el a többi kormányzatnak, hogy miért nem szabad elfogadniuk ezt a tervet.

Az SVH (valójában SPA, azaz Software Publisher's Association) rendőrséghez hasonló szerepét a BSA (Business Software Alliance) vette át. Manapság a BSA még nem hivatalos rendőri szerv, gyakorlatilag azonban akként viselkedik. Az egykori Szovjet únióra jellemző módszerekkel arra bíztatja az embereket, hogy jelentsék fel munkatársaikat és barátaikat. Egy 2001-es argentinai félelemkeltő kampányában a BSA burkoltan azzal fenyegette a szoftvereiket másokkal megosztó embereket, hogy a börtönben nemi erőszak áldozatai lehetnek.

Amikor ezt a történetet írtam, az SPA kis internetszolgáltatókat fenyegetett, azt követelve, hogy engedélyezze nekik az összes felhasználó megfigyelését. A legtöbben engednek, mert nem tudják vállalni egy potenciális per költségeit. Legalább egy szolgáltató (a Community ConneXion a kaliforniai Oaklandben) ellenállt és tényleg be is perelték. Az SPA aztán ejtette a pert, de megkapta helyette a DMCA-t, és vele a hatalmat, amire vágyott

A fent bemutatott egyetemi biztonsági eljárásmódok nem a képzelet szüleményei. Például egy Chicago környéki egyetem számítógépe bejelentkezéskor a következő üzenetet írja ki a képernyőre (az idézőjelek az eredeti szövegben vannak):

"Ezt a rendszert csak arra jogosultak használhatják. Jogosulatlan, vagy a jogosultságon túlmenő használat esetén a személyzet a felhasználó minden tevékenységét megfigyelheti és rögzítheti. A rendszert nem előírásszerûen használók megfigyelése közben megfelelő jogosultsággal rendelkező felhasználók is megfigyelés alá kerülhetnek. E rendszer minden felhasználója kifejezetten hozzájárul az ilyen megfigyeléshez, és egyben tudomásul veszi, hogy ha a megfigyelés során valamilyen illegális vagy az Egyetem szabályaival ellenkező tevékenységre derül fény, akkor a személyzet az ezt bizonyító adatokat az egyetemi illetve a hivatalos szervek rendelkezésére bocsáthatja."

Ez bizony az alkotmány Negyedik Kiegészítésének sajátos értelmezése: gyakoroljunk nyomást mindenkire már előre hogy önként feladja az őt megillető jogokat.

References

The administration's "White Paper": Information Infrastructure Task Force, Intellectual Property and the National Information Infrastructure: The Report of the Working Group on Intellectual Property Rights (1995).
An explanation of the White Paper: The Copyright Grab, Pamela Samuelson, Wired, Jan. 1996
Sold Out, James Boyle, New York Times, 31 March 1996
Public Data or Private Data, Washington Post, 4 Nov 1996. We used to have a link to this, but Washinton Post has decided to start charging users who wishes to read articles on the web site and therefore we have decided to remove the link.
Union for the Public Domain--an organization which aims to resist and reverse the overextension of copyright and patent powers.

This essay is published in Free Software, Free Society: The Selected Essays of Richard M. Stallman.
Other Texts to Read

Philosophy of the GNU Project
Copy Protection: Just Say No Published in Computer World.

The author's note talks about the battle for the right to read and electronic surveillance. The battle is beginning now; here are links to two articles about technologies now being developed to deny you the right to read.

Electronic Publishing: An article about distribution of books in electronic form, and copyright issues affecting the right to read a copy.
Books inside Computers: Software to control who can read books and documents on a PC.

Return to GNU's home page.

FSF & GNU inquiries & questions to gnu@gnu.org. Other ways to contact the FSF.

Comments on these web pages to webmasters@www.gnu.org, send other questions to gnu@gnu.org.

Verbatim copying and distribution of this entire article is permitted in any medium, provided this notice is preserved.

Translation coordinator: Luis M. Arteaga <lmiguel@gnu.org>
Updated: $Date: 2003/03/01 10:57:40 $ $Author: lmiguel $

The Right to Read